Valamiért minden lányregény és szerelmes történet csak addig tart, hogy a két szerelmes találkozik, túllesnek a próbatételeken, majd indul az esküvő és a holtomiglan-holtodiglan… Amiről aztán senki nem beszél. Van egyáltalán élet az esküvő után? Vagy ahogy az agglegény haverjaim kérdeznék: az esküvő és a válás között?
Mivel már sok esküvőn voltam, mesélek néhány sztorit, amelyik megvilágítja, hogy mi a valóság. Biztosan nehéz döntés házasságot kötni valakivel. De az is nehéz, hogy a döntésünk után kitartsunk a másik mellett. Szóval, következzen néhány tanács, hogy egy kicsit könnyebb legyen.
A házasság utáni depresszió
Mostanában az első, igazán komoly kapcsolat csak a 20-as évek közepén, a harmincas évei elején kopogtat be az ember életébe, így aztán rengetegen vannak, akik néhány hónap után túl lesznek az eljegyzésen és mámoros hangulatban szervezni kezdik az esküvőt.
Sajnos ők azok a párok is, akik a lagzi után hamarosan mély depresszióban találják magukat. Ha már nem kell az esküvőért küzdeni, maradnak a szürke hétköznapok vagy a sok-sok adminisztratív nehézség a családalapítás körül.
Ilyenkor érdemes tartani a kapcsolatot a barátokkal és támogatni őket a céljaik elérésében, ez nekünk is adhat egy kis motivációt. Az is jó, ha mindig van mit várni: egy költözést, közös utazást, randevút, vacsorát. Ez segít átlendülni a szürke hétköznapokon.
Együtt élünk, együtt halunk
Sokakat már az összeköltözés is megvisel. Nem azért, mert a párjuk elviselhetetlenül rendetlen, vagy mert olyan szabályokat kell betartaniuk, amelyeket nem lehetséges kompromisszumok nélkül. Sokakat az visel meg, hogy nincs lehetőségük visszahúzódni a kulisszák mögé. A barátnőmnek például a legynagobb problémája az volt, nem gyantázhatta nyugodtan a lábát. Nem szerette, ha a barátja tud a folyamatról, és az sem tetszett neki, hogy közvetlenül a művelet után is találkozniuk kell, amikor a bőre még fáj és ki van pirosodva.
Meg kell szokni, hogy ha együtt élünk valakivel, akkor csak az igazmondás és a dolgok nyílt megbeszélése az egyetlen lehetőség. Csak így lehet minden kényelmes és feszültségmentes. Vagyis… _minden_ még így sem.
A lakhatás
Erről van egy történetem. A barátnőmék jegyespárként és friss házasként is állandóan költöztek. Eleinte még romantikus volt, hogy először a fiú szüleinél költöznek össze. “Juhúú, végre együtt lakunk!” aztán sikerül közös szobát találni Budapesten. “Az első közös fészek!” Majd jöhet az első teljes albérlet. “Ez már majdnem egy lakás!” meg a megörökölt kislakás… Aztán az eggyel nagyobb, majd az az otthon, ahová már gyermeket is lehet vállalni… De mire ideáig eljutottak, elegük volt. Papírozás, pakolás, dobozok, szállítás, miközben sehol sincs igazán idő berendezkedni… Mire idáig jutott a dolog, mindkettőjüknek eléggé alaposan betett a helyzet.
A koronát a feszültségre az tette fel, hogy az utolsó ingatlancserekor a ház eladásához és az új megvásárlásához is energia tanúsítványra volt szükség.
Az energia tanúsítvány árak ma már nem olyan magasak. Nekem is van egy kedvenc cégem, akivel dolgoztatni szoktam. A linkelt társaságot csak felhívja az ember, ők pedig amint csak tudják, kiküldik a területileg illetékes mérnököt, aki aztán továbbgördíti a folyamatot, és ha kell, akkor elküldi SMS-ben a tanúsítvány számát akkor is, ha az még nem érkezett meg. A dokumentumot aztán egy futárszolgálat szállítja ki.
Az ő idejükben viszont a folyamat még épp csak elkezdődött, nem volt gördülékeny az ügyintézés. A sok idegeskedés végül majdnem két pár válását is okozta: az övéket és azét a párét, akik meg szerették volna vásárolni a korábbi ingatlanjukat. Mindenki fáradt és ilyenkor fokozottan érzékeny is.
Ilyen helyzetekben mindig fontos, hogy intézkedjünk higgadtan. Néha nincs más lehetőség, a saját mentális egészségünk érdekében fontos, hogy legyen segítségünk. Egyáltalán nem ciki, ha egy kicsit többet kell fizetünk valamiért, csak azért, mert valaki egy részét megcsinálta helyettünk. Ilyen a felnőtt élet…
A mama kedvence
Van, akinek a házasság-összeköltözés azt is jelenti, hogy életében először kerül távol a szüleitől és a szabályozott környezettől. Sokan még az egyetem, főiskola idején is a szüleikkel laknak, esetleg kollégiumban élnek, ahol azért van némi szabályozás – ha más nem, a szobatársak rákényeszerítik az embert a fogmosásra.
Amikor huszonévesen költözik el a szüleitől, gyakran nagyon hirtelen szembesül azzal, hogy családfenntartó lett és rengeteg kötelezettsége van: attól kezdve, hogy eltakarít maga után addig, hogy befizeti a lakás-biztosítást.
A fenti helyzet is sokakat megvisel. Tényleg nem könnyű, ha a felhőtlen évek után az ember először szembesül ezzel a váltással. Itt is ugyanaz áll, mint az energetikai tanúsítvány esetében: nem baj, ha az elején fizetünk a könyvelőnek, a fordítónak, a fejvadásznak, vagy valamelyik szolgáltatónak, hogy elrendezze a papírjainkat.
A tragédiák
Sajnos az esküvő gyakran olyan életkorban “éri” az embert, amikor a legnagyobb tragédiák is. Ismerek olyan párt, akik az esküvő előtt és után is, szinte folyamatosan temetésre jártak, a családban rengeteg haláleset történt, hiszen a nagyszülők és a szülők sem voltak már fiatalok. A sok-sok gyász és szomorkodás nagyon megnehezítette az első, férjként és feleségként együtt töltött éveket.
Ilyenkor szintén érdemes segítséget kérni valakitől. Fontos, hogy legyen időnk és mentális energiánk is arra, hogy segítsünk a másiknak és egy kicsit elviselhetőbbé tegyük számára a terheket. Jó, ha ebben a helyzetben nem kell mindenkinek megfelelni és egy kicsit át tudunk adni a feladatokból másoknak is.
A gyermekvárás
Ahogyan az egyik élet eltűnik, úgy jelenik meg később az új. A gyermekvárás és a kisgyermekes időszak szintén a házasság első éveiben szokott elkövetkezni. És akármilyen örömteli is ez az időszak, azért az alváshiány, a magán, a frusztráltság és az idegeskedés mindannyiunk életét jellemzi.
Erre is, mint a többi fenti példára az áll: szükségünk van a segítségre. És nem, egyáltalán nem kell tartani attól, hogy ez kellemetlen, vagy gyengébbnek tűnünk általa.
Anyád, apád idejöjjön
Amikor egy pár összeköltözik és elkezdi a közös (felnőtt!) életét, fontos kijelölni a határokat. Sokszor előfordul, hogy a szülők ilyenkor zokon veszik, hogy már nem töltenek be olyan szerepet a gyermekeik életében, mint amilyet eredetileg szerettek volna.
Ilyenkor fontos, hogy a ár kijelölje a határait és ragaszkodjon is hozzá. Néha nehéz persze, hiszen anyagi segítségért, érzelmi támogatásért sokan vissza szoktak térni a családi fészekbe – de fontos, hogy ezt úgy tegyék, hogy a szülők cserébe nem érezzék úgy, hogy beleszólhatnak az ifjú házasok életébe.
Persze könnyen beszélek, mi viszonylag problémamentesen vészeltük át az első időket, ebben pedig a barátainknak is nagy szerep jutott. Remélhetőleg azért én is tudok egy kicsit segíteni, és az utánam jövőknek már nem kell ennyire nehéz utat bejárniuk.