Tavasszal volt a kedvenc unokatestvérem esküvője, Budapesten, egy villában a lagzival. Gyönyörű templomi esküvő, csodás szertartás, szebbnél szebb koszorús lány ruhák és ragyogó menyasszonyi költemény. Először bementünk a polgári szertartást megnézni, persze én már azon sírtam, egy fél órás beszéd volt összesen, aláírással, homoköntéssel és koccintással együtt, de az örökre bennem maradt.
Aztán az egész násznép fogta magát, és elindult az utcán sétálva a templom felé, negyed órás séta, mindenki kibírta. Bevonultunk, leültünk, vártunk. Annyira meghatódtam, de nem csak én, hanem a barátom is, még nem is láttam ilyennek. Nagyon szeretjük az unokatestvéremet, olyan vidám és csodálatra méltó személyisége van, amivel kevés embert áldott meg az ég. Ráadásul segítőkész, jó szándékú, hatalmas szíve van, így mi is hihetetlenül boldogok voltunk, hogy megtalálta a saját útját és akkor szinte sugárzott. A templomban így majdnem mindenki sírt, még aki az előző beszéden nem is, és az igenek kimondása és csók végeztével a templom elé jöttünk, volt rizsszórás és csokordobás is, meg persze fotózkodtunk, amennyi belefért az időbe.
Innen indultunk is tovább a villába, ahol meg volt rendezve a lagzi. Oda is gyalog mentünk már, megkönnyebbülten, valahogy ilyenkor az ember felszabadul, én azt vettem észre. Nagyon megünnepeltük a neves eseményt, nem tudom mikor mulattam ennyit utoljára.
Viszont az odaút nem volt éppen zökkenőmentes, azt kell, hogy mondjam, és az én hibámból. A barátom mindig figyelmeztet, hogy az autóban mindenre figyeljek, de ilyen szempontból elég hanyag vagyok sajnos, és van, hogy benzint is csak utolsó pillanatban tankolok. Elindultunk Budapest felé, jó 50 kilométeres volt az út a polgári szertartás helyszínéig, ahol ugye még parkolóhelyet is kellett találni, és természetesen, amikor a város táblájához értünk, és még kb. 5 kilométer volt hátra, kigyulladt az olajlámpám. Azt sem tudtam, mitévő legyek, hiszen ezzel nem érdemes szórakozni. A barátom meg szeret mindent előre eltervezni, de most olyat csinált, amivel még engem is meglepett! Amikor kigyulladt az olajlámpa, csak annyit mondott, ne aggódjak, és annál a pirosnál húzódjak félre. Tettem, amit mondott, kiugrott a kocsiból, ahogy megálltam, és berohant egy üzletbe, majd egy Castrol olajjal a kezében egy percen belül vissza is jött!
Nem hittem a szememnek. Szakszerűen fogta, megtöltötte, a lámpám pedig mintha soha nem is létezett volna. Nagyon örültem, de még mindig nem volt világos számomra, hogy mi történt. Hozzá sem kell tennem, hogy természetesen majdnem elkéstünk! És akkor közben elmesélte, hogy annyira érezte, hogy ez fog történni, hogy tegnap egy webshopon keresztül rendelt egy motorolajat, tudta, hogy mára már át is lehet majd venni, és hogy milyen útvonalon kell majd jönnünk, szóval ehhez igazította az átvétel pontját is, mert egyébként a bolt három helyen is megtalálható Budapesten.
Hát én nem hittem fülemnek. Szuperhősként néztem rá, és immáron boldogan hajtottam tovább, így nem késtünk el. Ezzel megmentette a napomat. Ezek után természetesen megkértem, hogy részletesen mutogasson meg mindent a weboldalon, magyarázza el, milyen olajat meg kenőzsírt érdemes venni, és milyen eszközöket találok itt még meg, ha máskor kell, vészhelyzet esetén, vagy inkább csak átlagosan, hogy ne okozzak több izgalmat, főleg ne egy újabb esküvőnél. Ő pedig mindent elmondott, azóta tőlük rendelek, a gyors átvétel miatt is, meg azért is, mert egy szorult helyzetből ezen keresztül menekültem meg. Így ez lett a kedvenc webáruházam, a kedvenc motorolajom, a barátomról persze beszélnem sem kell.
Ezek után a csodálatos esküvő és a fantasztikus lagzi tökéletes napot varázsolt számunkra. Hajnalig énekeltünk és táncoltunk, ettünk-ittunk, rengeteg emberrel beszélgettünk, és persze mindenkinek elmeséltük a kalandos túrát befelé. Nagy sikert aratott a sztori. Legközelebb már tényleg be lesz készítve tartalékban minden szükséges dolog a kocsimba, ezt megígértem a barátomnak. Az biztos, hogy olyan lecke volt, amit egy életre megjegyeztem, a csodás nappal együtt.