Sok esküvőn jártam már, de ez azt hiszem mindegyiket felülmúlta. Minden bizonnyal ti is észrevettétek már, hogy azért a legtöbb esküvőnek ugyan az a menete. Valamiben természetesen mindegyik elüt egymástól, már csak, ha azt vesszük, hogy más pároknak az esküvőjén veszünk részt, többnyire más helyszínen vannak és mások a vendégek. De nagyjából azért már mindenki tudja a forgatókönyvet.
A legutóbbi esküvő azonban teljesen más volt, mint az eddigiek. Az első kör ugyanúgy futott le, mint ahogyan az már megszokott az ilyen eseményeken. Elmentünk a templomba, mindenki szépen fel volt öltözve, a menyasszony is hagyományos fehér ruhát viselt, egyszóval minden stimmelt. Aztán jött maga a lagzi rész. Már a meghívókon is fel volt tüntetve, hogy mindenkit arra kérnek, hogy hétköznapi viseletben jelenjen meg. Egy nagy busz várta a vendégeket az egyik kijelölt parkolóban. Igazából azt sem tudtuk, hogy hová megyünk. Amikor megérkeztünk a megadott találkozó helyre örömmel nyugtáztam, hogy a többi ember is laza öltözetben jelent meg, de azért be kell, hogy valljam a kocsiba ott volt a kisestélyim is arra az esetre, ha mások mégsem tartották volna be az „előírást”. Aztán megérkezett az ifjú pár, hasonlóan laza öltözékbe. Beültünk a buszba és egy csodálatos kilátóhelyre mentünk. Nem voltak zenészek csak egy nagy hangfal és egy laptop, amiről bárki tehetett zenét, olyat, amilyet ő akart. A vőlegény a barátaival sütögetett, mi lányok babáztunk és beszélgettünk, az idősebbek is megtalálták egymást és a közös hangot, továbbá a nagyobb gyerekeknek is megvolt a lehetőségük a szórakozásra, ugyanis közvetlen a helyszínen volt egy kisebb játszótér. Bármennyire is igyekeznék körülírni az ott uralkodó meghitt hangulatot, akkor sem tudnám úgy átadni azt az élményt, amit ez nyújtott, mint ahogyan valójában megtörtént.
Például én is egy csomó új barátságot kötöttem itt, nagyon sokat tanultam, többek között a gyermeknevelésről. A menyasszony nővérének most születtek meg az ikrei. Nagyon aranyos két kislányról van szó. Egy csomót mesélt arról, hogy milyen nehézségekkel és szépségekkel szembesültek a gyermekek megfoganása óta. Nem bírtam megállni, muszáj volt, megtudakoljam, hogy honnan vették a babakocsijukat. Mióta mi is tervezgetjük a babát, folyton ezeket nézem, és hát annyi olcsó, silány darabot látok, hogy már kezdtem elveszíteni a reményt, hogy én jó áron fogok majd találni egy arravaló kocsit. Az övék azonban nagyon jól nézett ki, és látszott rajta, hogy milyen strapabíró. Még az ottani dimbes-dombos talaj sem okozott neki problémát, olyan jó a rugózása, hogy a gyermekek meg sem ébredtek a séta alatt.
Az anyuka elmesélte, hogy anno ők is bajban voltak ezzel, de aztán találtak az interneten egy oldalt, amelyen az iker babakocsik mellett még számtalan más típusú termék és kiegészítő megtalálható. Nyilván nekik első sorban erre volt szükségük, de elmondta, hogy szerinte itt mindenki megtalálja a számára megfelelő darabot. Az ár alapján is különböznek a kocsik, de az olcsóbbak is ugyanolyan jó minőségűek, mint a drágábbak, csak az utóbbi több mindennel fel van szerelve. Aztán egyre több anyuka és nő szólt hozzá ehhez a témához. Abban azonban mindannyian egyetértettünk, hogy vannak, akik szeretnek úgy vásárolni, hogy minden terméket egy helyen találjanak meg, és ne kelljen a kiegészítők után még keresgélniük. Mások azonban azt részesítik előnybe, hogy előbb megveszik az alapterméket, aztán innen onnan megrendelik a hozzá tartozó kiegészítőket, mert lehet, úgy olcsóbban járnak. Az ilyesmi szerintem abszolút egyén függő. Az viszont már nem lehet véletlen, hogy még másik két anyuka is erről a helyről szerezte be a babakocsiját, és ők is teljes mértékben meg voltak ezzel elégedve. Ezek után nem is kérdés, hogy ha majd én is oda kerülök, akkor innen fogok rendelni.
Minden esetre le a kalappal az ifjú pár előtt, hogy megmerték tenni ezt a lépést, hogy eltérjenek a hagyományos esküvők menetétől. Úgy gondolom, hogy mind a kettőnek megvan a maga szépsége, a lényeg, hogy az emberek jól érezzék magukat az adott közegben és szituációban, nekik pedig teljes mértékben sikerült megteremteni azt a légkört, amiben ez megvalósult. Köszönjük nekik!