Ha lánybúcsú, akkor a legjobb a Balaton és a vitorlásozás!

Amikor férjhez megyünk, mindent a lehető legtökéletesebbnek akarunk. Az esküvőnk napján nem elégedünk meg a második legjobbal, nem kötünk kompromisszumokat, ha a nagy napról van szó. A nagy nap, amit már egészen kislány korunk óta tervezgetünk és amire halálunk napjáig emlékezni fogunk.

Van egy pár ilyen mérföldkő az életünkben. Ballagások, születésnapok, szalagavató, érettségi, diplomaosztó, és az esküvő. Aztán persze ugyan ezekre a jeles napokra emlékezhetünk a gyermekeink életéből, az unokáink életéből. A jeles napoknak pedig mindig megadjuk a módját.

Ha csak arra gondolunk, hogy mennyit készültünk egy általános iskolás ballagásra, majd a szalagavatóra, már nem is tűnik olyan soknak az esküvőt megelőző folyamatos szervezkedés.

Vannak, akik mindent maguknak szerveznek meg az esküvőjükön, vannak, akik az elképzeléseiket egy esküvőszervező cégnek adják ki, és vannak, akik belevonják a családot és a barátokat is a szervezkedésbe.

Nem lehet egyértelműen megmondani, hogy melyik a legjobb módszer, hiszen ez szertartásonként eltérő, illetve ember típusonként is más. Ismerek olyan embert, akinek egyáltalán nem okozna gondot, ha élete nagy napját az anyósával, a családjával közösen kellene megszerveznie, de ismerek olyan embert is, akinél biztos, hogy hatalmas veszekedés és sértődés lenne a nagy szervezkedés vége. Nos, mindenki maga dönti el, hogy hogyan szeretné megszervezni az esküvőt, és kiket von be az egészbe. Én mondjuk, azt pártolom, hogy egy esküvőszervező cég foglalkozzon vele, akkor nem nekem kell mindenen izgulni, és biztos, hogy nem lesznek elfelejtett részletek sem. Mégis csak más egy olyan esküvő, amit egy profi szervez, és más, amit mi próbálunk összehozni.

Amikor a tökéletes esküvőt képzeljük magunk elé, akkor általában az első dolog, ami az eszünkbe jut, az a helyszín, a díszítés, a színek, a vendégek, az ültetés, az étel, de mindezek előtt természetesen a ruha.

A ruha, amiben hercegnőnek érezhetjük magunkat, ami tiszta és gyönyörű, amire évek múlva is boldogan emlékezhetünk vissza.

Minden menyasszony gyönyörű akar lenni az esküvőn. Már hónapokkal előre megvan a ruha, kiválasztjuk a hajat, smink, haj és köröm tesztekre járunk, igyekszünk megtalálni a tökéleteset mindenből. Figyelni is kell erre, hiszen, ha nem érezzük jól magunkat a bőrünkben, akkor nem is lehetünk igazán boldogok. Egy rosszul megválasztott cipő, egy kényelmetlen ruha, egy maszatoló smink teljesen tönkre teheti az egész napot. Ugyan az emlékek idővel megszépülnek, azért hosszú ideig nem arra fogunk gondolni, hogy mennyire szép volt a ceremónia, hanem arra, hogy mennyire fájt már a lábunk abban a cipőben, amit felvettünk. Nem lehet úgy élvezni a pillanatot, ha közben folyamatosan fáj valamink.

Lánybúcsú
Lánybúcsú

A tökéletes esküvő megszervezésekor tehát rengeteg mindenre kell figyelni. Aztán ott van a lánybúcsú és legénybúcsú, amire sokan nem is gondolnak. Pedig az is az esküvő része, az is meghatározó eseménye életünknek.

A legénybúcsú az ókori Görögországból ered, eleinte a házasság előtt a gonosz szellemek elűzésére szolgált. Ilyenkor még az volt a hagyomány, hogy a vőlegény és a barátai edények összecsapásával keltettek hangzavart, ezzel elűzve a gonosz szellemeket. Aztán persze a szelleműzésből a legénybúcsú a vőlegény „búcsúztatásává” vált, a szelleműzés helyett egy mulatság lett. Ezt követően a legénybúcsú ismét megváltozott, mielőtt még elérte volna a mostani formáját.

A legénybúcsút az egyesült államokban például a házasság előtt két héttel tartották meg az ara édesapjának házában, ahol kemény próbatételek elé állították a leendő férjet, hogy bizonyítsa, alkalmas a frigyre.

A legénybúcsú női megfelelője a lánybúcsú, ami a női egyenjogúsággal egy időben vált hagyománnyá.

A napjaink lánybúcsúi és legénybúcsúi persze már sokkal távolabb állnak az ősi elődjeiktől. Most már nem a felelősségvállalás, a bizonyítás, hanem az önfeledt szórakozás a lényege. Kedvelt helyszínek a kocsmák, éttermek, a cél a házas élet előtti utolsó felhőtlen bulizás. Persze, nem mintha házasság előtt nem lehetne bulizni, de a házasság egy korszak végét jelenti, így ez remek ok a bulira.

Sok lánybúcsún vettem már részt, de a legtöbbnek ugyanaz a sémája. Limuzin, rengeteg alkohol, chippendale fiú éjszaka, kínos feladatok… Egy idő után már igazán unja az ember. A hajnalig tartó buli kötelező elem, de ezen kívül rengeteget lehet variálni, és szerencsére rengeteg, különböző opció is áll a hölgyek rendelkezésére,

Ha nem akarunk a klasszikus, limuzinban visítozós lánybúcsúhoz ragaszkodni, akkor olyan különleges élményekkel lehetünk gazdagabbak, mint például egy vitorlázás a Balatonon.

Az esküvő szezon tavasztól őszig tart, a legkedveltebbek pedig teljesen érthető okokból a nyári hónapok. A meleg, naposütéses idő kedvez a szabadtéri esküvőknek, és szerencsére rengeteg szabadtéri esküvőhelyszín várja a házasodni vágyókat ebben az időszakban.

A meleg pedig a lánybúcsúknak is kedvez. Nem kell fagyoskodni, lehetünk olyan lengén öltözöttek, amennyire csak akarunk, szervezhetünk szabadtéri programokat, élvezhetjük a bulit hajókon, nyitott bulihelyeken, panorámás éttermekben. Ilyenkor sokkal több a lehetőség egy felejthetetlen éjszakához.

Említettem a balatoni vitrolázást. Van egy barátnőm, aki most fog férjhez menni. Imádja a Balatont, minden évben lementünk a barátainkkal a nyaralójukba egy-két hétre, ezek a közös nyaralások pedig minden alkalommal feledhetetlenre sikerültek.

Így, mikor a barátnőimmel megkaptuk a feladatot, hogy szervezzük meg a lánybúcsút, összebeszélés nélkül is tudtuk, hogy a Balaton partja lesz a legmegfelelőbb helyszín. És ha már Balaton, akkor nem is lehetne jobb helyszín, mint Siófok.

A siófoki helyszínek és bulik böngészése közben találtam rá egy csodálatos ajánlatra, vitorlásozhatunk a tavon, kiköthetünk több nagyvárosban is, korlátlan italfogyasztás, bulibelépők és másnap wellnesselés. Tulajdonképpen ez a legmegfelelőbb lánybúcsú, ha ki akarunk törni a limuzinos lerészegedős sablon témákból. Olyanon már mindenki volt, legalább egyszer.

A vitorláshoz persze egy kapitány is jár, aki gondoskodik róla, hogy ne vesszünk el a magyar tengeren, illetve elszállít minket az úti céljainkhoz.

A tökéletes lánybúcsú valami ilyesmi a számomra. Strandolás a Balatonon, koktélozás egy vitorláson, buli hajnalig a Balaton legjobb szórakozóhelyén, másnap pedig, hogy mindezt kipihenjük, wellness egy luxus szállodában.

Több opció is van a lánybúcsúkra, találtam egy rendezvényszervező, hajókkal foglalkozó céget, ahol mindez lehetséges. Nem csak lánybúcsúkat, szülinapokat, lánykéréseket, évfordulókat és nagyobb rendezvényeket is szerveznek. De nekünk most a lánybúcsú volt az érdekes.

Alaposan utánajártam a helynek, és azt kell, hogy mondjam, tényleg ez a tökéletes. A többiekkel is megbeszéltem, és mind beleegyeztek, ez a legtesthezállóbb program. A vitorlás, a buli és a wellness tökéletesek egy csajos nap eltöltéséhez.

Ennél a programnál sajnos azzal is számolni kell, hogy esetleg az időjárás közbeszól, nem biztos, hogy minden a terveink szerint halkad, de szerencsére rossz idő esetére kínálnak más programokat is, akkor kapunk egy bárt, ahol szórakozhatunk akár egész nap, illetve, ha a rossz idő miatt hiúsul meg a programunk, akkor teljes pénz visszafizetési garanciát is vállalnak, így pedig biztosak lehetünk benne, hogy a lánybúcsú is tökéletes lesz, nem csak az esküvő.

Azonnal kértem ajánlatot, és le is foglaltunk mindent, amit le kellett, még időben, nehogy ne legyen már hely, nagyon népszerű most ez a program, hiszen rengetegen mennek férjhez ebben az időszakban.

Nem csak a lányoknak, de a pasiknak is kínálnak alternatívákat. így a legénybúcsút szervező srácoknak is átadtam az infót, hátha nekik is nagy segítség lesz ez a szervezkedésben.

Ilyenkor fontosak az árak is, hiszen senki nem szeret mélyen a zsebébe nyúlni egy lánybúcsú miatt, az ajánlatkérés alkalmával megkaptuk a konkrét árajánlatot, ami valahogy sokkal olcsóbb, mint amit egy ilyen egész napos programért hajlandó lennék kifizetni. Gyakorlatilag egy napi szállás árából meg is van az egész. Egész napos hajókázás, buli belépők, korlátlan ital fogyasztás és még egy wellness belépő is! Így le is csaptunk rá, és izgatottan várjuk, hogy mi fog kisülni ebből az elképesztően jónak ígérkező lánybúcsúból.