Barátnőmnek megkérték a kezét, mint azt jó legjobb barátnőként, én mentem vele ruhapróbára és én voltam ott vele, az asztalterítők, tányérok kiválasztásánál. A nagyobb részeit az esküvőnek a párjával intézték, és így is van jól hogy mind a kettőjük jelen van, mind a kettőjük stílusa érvényesülni fog a díszletekben, vagy akár a zenekar stílusát illetően. Minden tükrözze őket és a szerelmüket. Nekem csak annyi dolgom volt, hogy a ruha megtalálásában segédkezzem, valamint eltanuljam a szalon tulajdonosától, hogy hogyan is kell a menyasszonyi ruhát feladni és majd az uszályt feltűzni. Természetesen a nagy napon az előkészületeknél már ott voltam, haj, smink és végül a ruha is a menyasszonyra került. Engem sajnos nem csak az esküvő foglalkoztatott aznap, amit el is mondtam a barátnőmnek, hogy annyi gondolat kavarog most a fejemben, nagyon foglalkoztat, hogy a lakásomon biztosítás legyen, annyira feszélyez most, hogy nincs rajta, így mindent veszélynek, plusz kiadásnak értékelek, már – már félek otthon hagyni, üresen, hogy nem vagyok mindig jelen benne, mert bármi történ, ami váratlanként ér és plusz kiadást okos a költségvetésemben. Tettem is fel akár költőinek hangozható kérdésemet; hogy melyik lakásbiztosítás a legjobb?
Barátnőm így az esküvője előtt, nagyon filozófusra vette, és halkan mondogatta: melyik lakásbiztosítás a legjobb.. gondolkodott két hajcsavarás és púdrezés között. Most, hogy feltetetted – mondta a barátnőm, mi nem is olyan régen kötöttünk biztosítást a lakásra. Tényleg – kérdeztem nagy szemekkel, és miért nem meséltél róla, nagyon jól jönne most. A barátnőm azt mondta, hogy már akkor is javában az esküvőt szervezték, de SOS -ben kellett lakásbiztosítást kötniük, nem volt arra idő, hogy minden biztosítási céget egyesével felkeressenek és átnézzék, hogy nekik mire van szükségük és ahhoz milyen árajánlat tartozik. Gyorsan és könnyedén szerettek volna a procedúra végére jutni, úgy, hogy minél kedvezőbb legyen az összeg, és minél több szolgáltatás legyen benne az aktuális árba. A férje talált egy remek oldalt, ahol ők simán választ kaptak arra a kérdésre, hogy : melyik lakásbiztosítás a legjobb, mivel egy olyan remek szolgáltatást nyújtó oldalról beszélünk, akik összegyűjtik a mindenkor fellelhető biztosításokat és egy kalkulátor segítségével az érdeklődők figyelmébe ajánlják az ő kritériumainak megfelelő biztosítást. Mivel a cég nem csak biztosítással, de hitellel és más egyéb szolgáltatások összegyűjtésével is foglalkozik, talán a legnehezebb az volt a barátnőmék számára, míg megtalálták azt a kalkulátort, amelynek a kitöltése végén biztosan szerződést fognak kötni. Ám ennek az a folyamata, hogy kitöltünk egy kérdőívre hasonlít oldalt, ahol kipipálás következtében meg tudjuk jelölni, hogy milyen biztosítási részfeladatokat szeretnék megkötni. Mire irányuljon a biztosítás, itt be lehet jelölni, hogy vízkárra, kívül vagy belülről jövőre, vagy éppen besurranó tolvajok okozta kár miatt szeretnénk biztosítást kötni. Olyan ötleteket is tartalmaz az oldal, amelyre avatatlan elmével nem is gondolna az ember. Ők kiválasztották a számukra legfontosabbaknak gondolt ismérveket, és már ott is találták magukat, hogy szerződéskötés, természetesen előtte még megkapták az adott kritériumokkal rendelkező köröket. Itt az ingatlan méretére, és a szobák számára voltak nagyon kíváncsiak. Beírták, és bár számos ajánlatot kiadott kalkulátor, ők az általuk nagyon megbízhatónak tituláltat választották, könnyedén, gyorsan a foteljukban ülve, nagyobb utánajárás nélkül sikerült remek lakásbiztosítást kötniük, amely most az esküvőjük napján nagyon is aktuális még.