Esküvő és lakásfelújítás egyszerre

A barátnőimmel kezdünk abba a korba lépni, amikor a házasságkötés kezd előtérbe kerülni, vagyis megkezdték azok a barátnőim a férjhez menetelt, akik már több éve kapcsolatban vannak. Egyfelől természetesen örülünk a boldogságainak, másfelől látjuk magunk előtt a koszorúslányokra rótt feladatokat, és persze a jeles napon a nagy bulit. Ám a lánykéréstől az esküvőig nagyon sok idő telik el, a stresszről és a veszekedésekről nem minden romantikus újságcikk mesél.

A barátnők első és legfontosabb feladata támogatni és minden helyzetben ott lenni az ara mellett, na és persze mindenki várva várja az esküvői ruha próbákat. Itt nem csak az ara élheti ki a ruhában való pompázást és azt, hogy mindenki vele foglalkozik, miközben egy szebb ruhadarabot a másik után próbálja fel, mígnem megtalálja a tökéletest, ami olyan, mint ő, ami olyan, amilyet kislány korában a játékok során elképzelt.

Amikor ez megtörténik és az ara megtalálja a csoda menyasszonyi ruháját, ekkor mondják a barátnők, akik már koszorúslányokká előléptek, hogy ha a ruha megvan az már fél siker. Miután kiválasztott ruha lehetséges, hogy nem illik pont az ara alkatához, ezért az esküvő előtti hetekben ruhapróbák sokasága következik, hogy a nagy napon tökéletesen álljon. Ez történt a barátnőménél is , én és egy másik közös barátnőnk kísértük el őt minden egyes ruhapróbára. Az amúgy is feszült időszakot, hogy minden jól sikerülj az esküvőn még pluszban nehezíti barátnőmék helyzetét, hogy a lakásunkban felújítanak egy szobát.

A felújítás során nem csak a burkolatok lesznek lecserélve, illetve festés lesz, hanem mennyezetfűtést szereltetnek be. Még szerencse, hogy találtak egy remek céget az interneten, akik mindenben profik és mindenben a segítségükre vannak a szakértelmükkel, gyorsaságukkal és rugalmasságukkal.

A leendő férj szeretett volna egy nagyon újszerű, és energiatakarékos fűtési rendszert beszereltetni, és ezért az interneten kutakodni kezdett, amikor rátalált erre a remek cégre, akik ilyen fűtési rendszert forgalmaznak és üzemelnek be. Miután az oldalukon mindent elolvasott, amit erről az új technológiáról tudni kell teljesen megbizonyosodott, hogy ez a számukra a legjobb megoldás. Az oldal rögvest elnyerte a tetszésüket, mivel nagyon átlátható, több termét forgalmaznak, de mindegyikhez nagyon részletes, mindenki, – még a laikusok számára is érthető módon fogalmazza meg milyen ismérvekkel, teljesítménnyel és hatásfokkal tud működni egy -egy fűtési rendszer.

Szuperül taglalt oldallal találták magukat szemben, amelynek minden egyes betűje azt szolgálja, hogy könnyebb döntést és eligazodást biztosítson a vevőik és érdeklődőik számára. Barátnőmék is örömmel olvasták, hogy milyen új technológiával és újítással készülnek megismerkedni, majd ezt az az új fűtési módot a mennyezetfűtést beszereltetni a lakás szobájába.

Annyira profi az oldal és a cég is, hogy könnyű szerrel el lehet dönteni, hogy akarják -e a vevők ezt a fűtési módot vagy sem. Minden, amit tudnod kell az elektromos mennyezetfűtésről, ezen a szuper cég által vezetett oldalon megtalálható, vázolta fel nekem a barátnőm a helyzetet, az egyik ruhapróba alkalmával, ha neki sikerült megértenie és befogadni az információt, erről a mennyezetfűtési technológiáról mindenkinek menni fog.

Minden, amit tudnod kell az elektromos mennyezetfűtésről, mely megtalálható ezen az oldalon, kicsit kétkedve fogadtam, mert számomra kicsit ördögtől való dolognak tűnik ez a rendszer, de a barátnőm rögtön folytatta az ő történetüket. 

Remekül felvázolt működés miatt tudja barátnőm is a mennyezetfűtésük működési szisztémáját, melyet rögvest ismertetett is számomra. Úgy mesélte, hogy teljesen más a működési egy mennyezetfűtésnek, mint egy átlagos, régi típusú radiátor, illetve konvektornak.  A kulcs szava a sugárzó hő volt. És rögvest el is kezdte magyarázni, hogy a radiátor és a konvektor működési elve az, hogy a levegőt melegíti fel és azt használja, mármint a levegőt közvetítő közegként. Mindez ellentéte a mennyezetfűtés, ahol a mennyezetben elhelyezett amorf fűtőszálak segítségével nem a levegő kerül effektíve a felmelegítésre, hanem a körülötte lévőket, mint például a padlókat vagy a falakat. És ezen hőt sugározza a szoba belsejébe, ezáltal lesz kellemes hőfok a szobában. Úgy kell erre az technológiára gondolni, mint a Nap sugaraira, a Nap is előbb a földet melegíti fel, majd az adja tovább a hőt és így lesz meleg, tehát a sugarai melegítenek. Ez teszi lehetővé, hogy mennyezetfűtés igazán megtérülő, rendkívüli hatékonysággal működik, mint egy átlagos fűtési rendszer, akár legyen szó konvektorról vagy egy egyszerű radiátorról.

A barátnőmék nagyon féltek attól mi történik akkor, hogy ezek a sugarak mennyire melegítik fel a körülötte lévő padlót vagy falakat, nem okoz -e esetlegesen tűzveszélyes helyzetet, hogy túlmelegszik. Ezért és még néhány olyan kérdést szeretettek volna feltenni, melyek után teljes bizonyossággal meg tudják rendelni a mennyezetfűtésük. Ezen kérdések feltevése végett egy telefonhívást intéztek a cég ügyfélszolgálatára, ahol egy nagyon kedves női hang, minden egyes kérdésükre szakszerű, és nagyon egyértelmű választ tudott adni. Felvilágosította barátnőméket, hogy nem kell aggódni a tűzveszély miatt, mivel 30 Celsius fok felé nem melegszenek az amorf fűtőszalagok, ezáltal nincs túlhevülés és tűzveszély. Ami még kérdés szokott lenni, hogy ilyen újfajta fűtési rendszer esetén a páralecsapódás miként alakul a szobában. Az ügyfélszolgálatos hölgy megnyugtatta barátnőméket, hogy nem érkezett még hozzájuk olyasfajta visszajelzés, hogy a lakásban, vagy egyes szobákban megjelent volna a pára és ezáltal a penész.

Maga rendszer működése egy zárt közegben történik ezáltal tényleg nincs arra esély, hogy sérülést okozzon, valamint ennek a zárt rendszernek köszönhetően kevesebb a hibalehetőség is, mivel nem tud az amorf fűtőszalagban kár esni.

Minden információt összeszedtek, ami ahhoz volt szükséges, hogy eldöntsék, megrendelik ezt a mennyezetfűtést, ahogy számolgattak, tudták, hogy pont az esküvőjük előtti hetekben érkeznek meg felszerelni a fűtésüket, de még így is úgy határoztak, hogy belevágnak.

Ami még a cég mellett és a rendelés elküldésében is nagymértékben közrejátszott, hogy nem csak az amorf fűtőszalagos mennyezetfűtést szállítják le, hanem fel is szerelik azt, ez mindenképpen kedvező az a hozzáállása a cégnek, hogy szeretné az ügyfeleik dolgát megkönnyíteni, hogy nem kell profi szerelő után járniuk és ezzel is a drága idejüket és energiájukat felhasználni. A cég üzletpolitikája is mutatja, hogy úgy vállalnak garanciát a termékre, hogy ők azok, akik beszerelik, ezzel biztosítva azt, hogy szakszerű a szerelés, és megbizonyosodhatnak, hogy megfelelő módon működik a mennyezetfűtés. Ez a koncepciója a cégnek barátnőmék számára ebben az időszakban még inkább kedvező.

Miután megrendelték kis időn belül jelentkezett egy hölgy a cégtől időpont egyeztetés céljából, nagyon rugalmasan kezelte a hölgy a szerelési időpontot, teljes mértékben tudtak az esküvő időpontjához alkalmazkodni. A szerelés nagyon gyorsan, szakszerűen történt meg, barátnőmék csak ajánlani tudják a céget és a remek szerelői gárdájukat.