Monaco ruha
  • Home
  • /
  • Egy esküvő, két vallás

Egy esküvő, két vallás

Egész életemben hithű katolikus voltam, s úgy is képzeltem el, még kislányként s már első áldozásom után is, hogy a majdani vőlegényemmel egy gyönyörű, istenhez közeli templomi esküvőn fogunk egybekelni. Akkor még persze nem tudtam, hogy a szerelem, ha közbeszól, nem tehet lehetővé minden álmot, azért cserébe, hogy leírhatatlan boldogságot biztosítson nekem az életemre. Mikor fél évet dolgoztam Indiában egy katolikus misszió keretében, akkor jöttem rá minderre. Ott ismertem meg életem szerelmét, Guptát, aki hozzám hasonlóan mélyen hívő ember volt, csakhogy nem a katolikus vallás iránt, hanem a buddhistát követve.

Eleinte ez egyáltalán nem okozott problémát kettőnk között. Ő mesélt nekem az ő vallásáról én pedig neki az enyémről, mindketten megértettük, mit talál a másik fontosnak a sajátjában, és nem akarta egyikünk se áttéríteni a másikat, vagy meggyőzni a maga igazáról. Sőt volt még olyan is, hogy átvettünk valamit a másik vallásából azért, hogy még inkább kiteljesedhessünk. Ez a valami egy-egy ruhadarab volt. Én vettem neki egy nyakláncot, amin egy feszület volt, ő pedig megajándékozott engem egy malával. Mindkettőnknek plusz erőt adtak ezek az ékszerek, s ez az egymás felé mutatott gesztus ráébresztett minket, hogy együtt akarjuk leélni az életünket, s Gupta, keverve az ő kultúrájában és az enyémben megszokott szokásokat, megkért, legyek a felesége, amire én habozás nélkül mondtam igent.

Ahogy közeledett az esküvő napja, úgy közeledtünk mind a ketten a másik vallás felé is az ékszereken keresztül, amiket egymásnak vettünk. Ő velem együtt mondta el esténként az imákat, míg én vele mondtam és számoltam a malán a mantrákat.

Az esküvő előtt két héttel, amúgy is elég stresszes állapotban voltam a sok szervezéstől, s bár Guptának teljesen igaza volt, miként nyugtatni akart, magyarázva, hogy semmi nem éri meg ezt a mértékű stresszt, mégsem tudtam megnyugodni, s ezt még tetézte is, mikor egy délután, a malámat kerestem, és nem találtam sehol. Rossz ómenként fogtam fel, s úgy hittem, ez jel, hogy nekünk mégsem kéne összeházasodnunk, mivel nekem semmi közöm a buddhizmushoz, én teljes mértékig katolikus vagyok, és annak is kell maradnom. Elmentem otthonról, hogy egyedül maradhassak a gondolataimmal, de nem sikerült megnyugodnom, ezért édesanyámhoz mentem, hogy ő lásson el tanáccsal. Legnagyobb meglepetésemre, hiszen ő még nálam is hithűbb katolikus volt, kacagott egyet a butaságomon, és ráébresztett, hogy az igaz szerelem beteljesülésében semmi nem lehet rossz ómen. Így hát visszatértem Guptához, és neki is elmondtam, mindazt, ami aggasztott, s ami miatt elmentem. Ekkor még jobban meglepődtem, mert Gupta bevallotta, hogy ő rejtette el a malámat, mert szeretett volna ráébreszteni, hogy az esküvő szervezése során semmi energiát nem fektettek abba, hogy a katolikus mellett a buddhista hagyományokat is tiszteljék. Bocsánatot kért tőlem, amiért ilyen húzást engedett meg magának, de őszintén bevallotta, hogy azért cselekedett ekképpen, mert ő maga is kétségeket érzett a házasság iránt. Itt egy percre megijedtem, hogy talán mégsem vagyunk egymásnak teremtve, utána viszont rájöttem, hogy igaza van, a mala használatát leszámítva, mostanában semmit nem tettem azért, hogy támogassam őt a buddhista hitében, s teljesen elfeledkeztem a vallásáról az esküvő szervezése közben. Ezért sok mindent újra kellett szervezni, ami miatt majdnem kicsúsztunk az időből, és alig sikerült befejezni minden előkészületet az esküvő napjára, de végül a két vallást egyenértékűen reprezentálva keltünk egybe Guptával, ő a feszülettel a nyakában, én pedig a malával az enyémben.

Back to Top